Az álomházamról való elmélkedés során sosem úgy próbáltam elképzelni, hogy egy csinos, kellemesen kinéző külsejű teret osztok fel lakóhelységekre, hanem pont fordított módon. Ezt egyébként nagy truvájnak éreztem mindig is, hiszen ha meglátunk egy szép házat, általában a külsejébe szeretünk bele, pedig az életünk során túlnyomó részt a házon belül tartózkodunk.

Logikus tehát úgy megtervezni (elképzelni) a házat, hogy különböző élethelyzeteket képzelünk magunk elé és azokon keresztül próbáljuk megtalálni az ideális elrendezést, méretezést. (Ez az élethelyzetes megközelítés egyébként még a későbbiek folyamán még egyszer fontos szerepet fog kapni - de az már egy másik post lesz.) Ilyenkor számtalan helyzetet el lehet játszani fejben, onnan kezdve, hogy hazaérkezünk (rögtön el lehet játszani a kocsival vs gyalog helyzetekkel), hiszen már itt sok minden felmerülhet. Például egy banálisan hangzó, de mégse teljesen légbőlkapott szitu, hogy az ember úgy szakad haza, hogy összeszorított farpofákkal imádkozik a fajansz-istenséghez, megfogad mindent, csak elérje. Ez szempont lehet egy mellékhelység pozícionálásához. De persze hazaérkezhetünk normális bélműködés mellett is, ekkor más szempontok lépnek be, ezeket mind-mind végig lehet játszani.
Kicsit más jellegű, de legalább ennyire jelentős a ház zónák szerinti felosztása. Legalább 2-3 zóna szükséges a komfortérzethez. Először is a külső zóna, a belépő helység(ek), ahova beengedjük a postást, a villanyóra-leolvasót, vagy a papírt gyűjtő kissrácokat. Innen beljebb vannak a belső zónák, amik szintén lehetnek többfélék, ahova leültetünk távolabbi, vagy közelebbi ismerősöket, még beljebb engedjük a családtagokat, vendégeket. Legbelül pedig az intim zónák helyezkednek el, a hálószobák, fürdők, saját dolgozó-, vagy hobbiszobák, stb. Ezek praktikusan úgy helyezkednek el, hogy egyik helységből a másikba átmenve csak egy zónányit lehessen lépni, de mégse legyen labirintus a házból.
Mindez persze könnyen oda vezethet, hogy túl sok mindent akarunk egy helyre pakolni (ami ugye kivitelezhetetlen), vagy éppen egy funkciót túl sok helyen akarunk (redundánsan) kialakítani, de a tervezésnek ebben a szakaszában ez egyáltalán nem probléma. Valahogy úgy kell felfogni, mint egy sokverziós folyamatábrát, amiből majd a későbbiek során pucoljuk le a felesleget.
A másik probléma ezzel a megközelítéssel az, hogy még ha sikerül is egy egészséges kompromisszumra jutni a fentiek szerint, akkor azonnal beleütközünk a következőbe: a házunk belülről klassz és kényelmes, de kívülről úgy néz ki, mintha egy borzasztó suta tetriszjátékos játékának eredménye volna a mi tervrajzunk. Ez nyilván nem jó, de ebben a fázisban még nagyvonalúnak kell lenni és nem foglalkozni az ilyen részletekkel. (Később ezzel a sok marhasággal úgyis felkeresünk egy építészmérnököt, aki - súlyos idegrohamok közepette - valami épkézláb végeredményt fog kreálni a mi vérgőzös fantáziánk alapján.)

Az álomházunk persze legyen nagy, kellenek a terek. Legalább is az 50-70 négyzetméteres panelhez szokott lelkünk számára mindenképp, egyébként viszont nem árt a mértékletesség. A méretezés elsődleges szempontja az emberléptékűség megtartása, a házunk csak akkor lehet tökéletes, ha belakható, ezt nyilván hátráltatja, ha a ház egyik végéből a másikba való eljutáshoz hideg élelmet kell csomagolnunk magunknak. Ha most itt valamiféle konkrét számot várnánk, csalódni kell, igen nehéz elképzelni a pontos méretezést, de az biztos, hogy a néhány száz négyzetméteres nagyságrendben fogunk mozogni.
A tervezés során két nagyon fontos szempont merül még fel. Az egyik, hogy hányan - és milyen kor szerinti elosztásban - fognak élni a házban. Ez egy igen nehéz és valószínűleg feloldhatatlan probléma, hiszen az ember fiatalon még nagyon távolinak látja a gyerekvállalást (és nem könnyű a létszámukat sem belőni előre), aztán amikor a gyerekek éppen megvannak, akkor hirtelen sok minden átértékelődik, később viszont, ha kirepülnek a gyerekek, akkor meg probléma lesz a hatalmas megüresedett terület. Mivel mégse szeretnék 10-20 évente új álomházba költözni, meg kell találni valamilyen egészséges kompromisszumot.
A természet furcsa játéka, hogy az idő haladtával öregszik az ember. Ez természetesen nem csak a gyerekek számának felfutásában és csökkenésében érhető tetten, de a fizikai kondíciónkon és a különböző vágyainkon is. Húsz évesen jó ötletnek tűnhet egy négysávos tekepálya, bálterem, 600 négyzetméteres edzőterem beépítése, a húsz állásos garázsról már nem is beszélve. Nem okoz gondot felszaladni a 8. emeleti csillagvizsgálóba sem. Később viszont még a második szintre se szívesen fogunk felmászni, ezért erősen megfontolandó például a hálószoba emeletre való telepítése, illetve egyáltalán, hogy egy-, vagy többszintes legyen-e a házunk.
A kétszintes elrendezés mellett igen sok érv szól. Egyrészt a túlságosan szétterülő házat összességében nehezebb esztétikusan kivitelezni. A kétszintes ház zóna szerinti felosztása is egyértelműbb. Nem elhanyagolható szempont a gazdaságosság sem, hiszen azonos lakóterületű épületet fajlagosan olcsóbb kivitelezni, minél kisebb az alapterület. Ugyanez a helyzet az energetikai kérdésekkel kapcsolatban, minél inkább kockaalakú az épület, annál kisebb a falfelület, annál kisebb a kisugárzott energia mértéke. Természetesen a gépészeti kialakítás is könnyebb, ha összerendezhetők mondjuk a vizesblokkok, ennek főleg a meghibásodások szempontjából van jelentősége. Egy többszintes házból sokkal jobb a kilátás, akár a saját telekre, akár a környékre, a mi panoráma esetén külön érték.
És mégis, alapvetően jobban vonzódok egy egyszintes megoldáshoz, bár nehezen tudnám megmagyarázni az okát. mindenesetre ezt a kérdést is elnapolom egy kicsit, egészen a végső fázisig.